A Kürt Íjászai a XII. Zöld Völgyi Íjászversenyen: 2017

Tételek: 1 - 2 ból 7

A Zöld Völgyben idén is ígéretes íjászverseny zajlott.

Melynek hallatán mi sem tétováztunk, hanem íjat és nyilakat ragadtunk majd elindultunk Nagyrédére. A völgy lenyűgöző természeti adottságokkal rendelkezik. 

Melyet látván még a lélegzetünk is elállt. De az ott lévők többségét inkább az íjászpálya látványa bűvölte el. Mellyel a vendéglátóink vártak minket. A pálya a terület természeti adottságainak figyelembevételével lett felállítva. Azaz jól megtréfáltak minket a különböző módon elhelyezett figurák! A verseny után pedig a koncentrációtól és vidámságtól kipirulva ültünk le ebédelni. Az ebéd a már hagyománynak számító isteni töltött káposzta volt.

 

További képekért és információkért kattints ide:

www.nkhe.shp.hu/hpc/web.php?a=nkhe&o=fooldal2_FLgh

A Kürt Íjászai a IV. Bugac Pusztai Ősök napján: 2017

Tételek: 1 - 2 ból 4

A csapatunk néhány lelkes tagja idén sem volt rest és képviselvén a csapatot kilátogattak a Bugaci pusztára, ahol az Ősök iránti tisztelet és számos más program verte fel a puszta töretlen csöndjét. Hagyomány őrzők, Íjászok, Lovasok, Árusok mutatták be azt, hogy vannak itt még bőven, akik tisztelik és hisznek az ősök szellemében. 

 

További képekért és információkért kattints ide:

kurultaj.hu/2017/05/a-iv-osok-napja-idopontja-2017-viii-11-12-13/

Kürt Íjászai az V. Pusztai Íjászversenyen: 2017

Tételek: 1 - 2 ból 7

A csapatunk számos tagja hasonlóan az elmúlt évekhez úgy idén is tiszteletét tette Pusztamonostoron, ahol már az ötödik verseny került megrendezésre. Mivel a település a városunk szomszédságában terül el így szinte kötelességünknek éreztük, hogy már kora reggel a regisztrációs pult előtt toporogjunk. Így is tettünk. Felszerelésünket nem sajnálva már korán útnak eredtünk, hogy jól meglepjük a házigazdákat. A finom reggeli zsíros kenyér igen-igen csak meghoztak a versenykedvet és energiát. Majd egy kellemes bemelegítés és megnyitó után kezdetét vette a verseny. Mely most is, mint mindig számos tréfát és meglepetést tartogatott. És éppen ezért mentünk el, hogy miután egy remek verseny keretein belül találkoztunk barátainkkal valamint jól éreztük magunkat a rendezvény végén mosollyal az arcunkon köszöntünk el társainktól. Alig várva a következő versenyt.

    

További képekért és információkért kattints ide:

www.facebook.com/Pusztai-%C3%8Dj%C3%A1sz-180187018809038/ 

 

 

Kürt Íjászai a XIV. Besenyszögi Íjászviadalon: 2017

Tételek: 1 - 2 ból 8

Az idei évben is a csapatunk néhány lelkes tagja ellátogatott Besenyszögre, hogy képviseljen minket. Besenyszögről tudni illik, hogy a megye egyik legjobb és egyben legkomolyabb íjászpályája található ott. Ennek köszönhetően a versenyek mindig magas színvonalúak és viadal legyőzendő figurái mindig megtévesztik az íjászt. Bár igaz. hogy egy kis odafigyeléssel és gyakorlottsággal ezek a figurák könnyűszerrel legyőzhetők, de mégis a jó hangulat az, ami táplálja a verseny tüzét.

 

További képekért és információkért kattints ide:

bhie.hu/

Kürt Íjászai a VI. Diósdi Kurszán Kupán: 2017

Tételek: 1 - 1 ból 1

Csapatunk lelkes tagja idén sem kímélte sem magát sem pedig hűséges felszerelését és elutazott a Diósdi Kurszán Kupára. Ahol a pompás táj és a remek barátok forgatagában egy szuper napot sikerült eltöltenie. Persze a versenypályáról se feledkezzünk meg, igaz? Nos, az visszahozta az elmúlt versenyek kikezdhetetlen élményét és sikereit.

 

További képekért és információkért kattints ide:

www.kurszan.hu/

Kürt Íjászai a III. Jótékonysági Íjászbálon (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 18

A csatpunk tagjai idén sem hagyták ki az immáron harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Íjászbált. Melyen most is, mint mindig nem csak az íncsiklandozó menü volt páratlan, hanem a hangulat is. A Hotel egész este az íjászok hangos nevetésétől és vigadásától remegett. Csapatunk pedig nem is tétlenkedett! Fogták magukat és mindenki kedvesével táncolt az este folyamán illetve a tavalyi szezon után ujjra nagy-nagy mosollyal köszöntötték egymást a régi barátok!

 

 

 

 

Kürt Íjászai a Március 15-ei ünnepségen (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 8

Még a borús, hűvös idő sem tartotta vissza a csapatunk egy részét attól, hogy részt vegyen a Március 15-ei városi ünnepségen. Melyen Jászberény polgárai rótták le tiszteletüket az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei előtt. A reggeli Szentmise után a városunk lakói felsorakoztak a Lehel Vezér Gimnázium előtt, hogy megtekinthessék a Berényi néptáncos csapat előadását. A tömeget Néptáncosok, Berényi lovashuszár bandérium, és a mi Íjászcsapatunk tette még színesebbé. Hogy pompás, adott korba illő ruházatunkkal még szebbé tegyük az ünnepet. Majd átvonultunk a Petőfi szoborhoz, ahol megtörtént a Koszorúzás. A város számos csapata és szervezete egy szép koszorúval tisztelgett hőseink előtt, köztük a mi csapatunk is. Valamint megtekintettük a Gyakorló iskola ünnepi táncműsorát. Végül kivonultunk a Fehértói temetőbe, ahol meghallgathattuk a forradalom történetét és egyéb érdekességeket. Zárásképpen a csaptunk három kürtfúvással fejezte ki nagyrabecsülését a forradalom harcosai és áldozatai iránt.

 

További képekért és információkért kattints ide:

jaszberenyonline.hu/hirek/koezelet/marcius_15_i_uennepi_programok_jaszberenyben.html

Télűzés, kolompolás, minden rosszat elűztünk! (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 9

Nagy Péntek alkalmából a csapatunk pár tagja a várost nem kímélvén kolompot, kürtöt és fazekat ragadott, hogy az ilyenkor bekövetkezendő népi hiedelmeknek eleget tegyen. Vagyis kígyót, békát, egeret egyszóval minden rosszat kiűzzön a városból. Helyüket pedig jóság és boldogság töltse meg. Tagjaink pedig nem kímélték a várost! Hiszen annak minden zegét, zugát bejárták. A város polgárainak nagy örömére! :) De jól sikerült a küldetés, hiszen talán most már végre kezdetét veszi a tavasz és a megújulás.

Kürt Íjászai az V. Kötöny Népe Íjfeszítő Viadalon (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 13
Csapatunk a szezon indítása képen ellátogatott Karcagra, a Nagykunság lelkébe.
Ahol a már régről megismert, pompás erdei környezetben mérhettük össze tudásunkat a többi versenyzővel.
Így már hajnalok hajnalán nagy izgatottsággal indultunk el az Erdei Zuglógerbe.
Érkezésünket régi és új arcok fogadták és a meleg kézfogások után már hagytuk, hogy lelkünket a verseny szelleme járja át.
Erre nem is kellett olyan sokat várnunk, hiszen egy rövid, de tartalmas megnyitó után már adhattuk is le a versenyszezon első lövéseit.
A verseny, amilyen egyszerű volt, olyan nagyszerű! Az erdei környezetnek hála nem kellett harcolnunk a nap perzselő sugaraival, hanem csak élvezni a viadalt és nagyokat nevetni. 
 
 
További képekért és információkért kattints ide: 

Kürt Íjászai a VIII. Kápolna-Halmi Íjászviadalon (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 15

Az idei évben a csapatunk egy kellemes, meleg időben vehette célba a Jászdózsa mellett található Kápolna-Halmi dombot, hogy immáron nyolcadik alkalommal bizonyítsa azt, hogy a Kürt Íjászai tényleg a környék összes viadalán és rendezvényén jelen vannak. A viadal kezdete előtt a reggeli órákba igen csak jól esett a lekváros kenyér és a szódavíz. Majd a hátralévő időt egy kis bemelegítéssel töltöttük. Ezt követően kezdetét vette a megnyitó. Rekordszámú! Mintegy 165 íjász állt versenybe és adott számot tudásáról 19 cél erejéig. A versenycélok az eddigi évekhez képest egy picivel nehezebbek voltak, de minket még ez sem tántorított meg! Sikerrel vettük az akadályokat és új barátokat is szereztünk!

 

További képekért is információkért kattints ide: 

www.facebook.com/hagyomanyorzoijaszklub.jaszdozsa?ref=br_tf

Kürt Íjászai a Terplán Zénó Iskola Sportnapján (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 14

A csapatunk ezúttal a Terplán Zénó Szakközép és Szakiskola sportnapjára látogatott el, hogy az utánpótlás biztosítása érdekében megfertőzze a fiatalságot az íjászat szenvedélyével. A gyermekek nagyon élvezték, próbára tették magukat. Talán lesz valami ebből az utánpótlás nevelésből...

Kürt Íjászai az Alattyáni Általános iskolások lövetésén (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 13

Az idei év tavaszán egy csapat lelkes Alattyáni diák ellátogatott Jászberénybe a csapatunkhoz egy osztálykirándulás keretein belül, hogy ízelítőt kapjanak a Magyarok IX-X. századi hagyományairól, eszközeiről és harcászatáról. Mi pedig ezt meg is adtuk nekik! A gyermekek nagyon élvezték az íjászat által nyújtott sikert és örömet. Mind emellett kürt fúvással is kísérleteztek és a bátrabbak pedig a karikás ostor csördítésével is próbálkozhattak. 

Kürt Íjászainak háziversenye az Alattyáni diákok számára (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 3

Nos, igen ám! Az osztálykiránduláson, mely nálunk zajlott nem csak pusztán íjászat folyt. Hanem egy színvonalas kis versenyen is részt vehettek a gyerekek. És minden gyerkőc vitéz módjára íjászott! Gratulálunk Berkó Lászlónak és Rácz Rodrigónak a kiváló eredményéért! 

Kürt Íjászai a Magyarok vásárának NAGY foglalkoztatásán (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 15

Ezen a különleges, csodaszép Vasárnapi napon a csapatunk a Magyarok vásárán tartott egy nagy-nagy foglalkozást az érdeklődők részére. Melynek célja az volt, hogy megismertessük az arra járókkal a régi idők varázsát. És nem utolsó sorban bővítsük köreinket. Patkódobás, karikadobás, kötélhúzás és még sok más népi játékkal kívántuk ezt elérni. És természetesen a mi szenvedélyünkkel: az íjászattal. 

Kürt Íjászai a Vechta testvérváros gyermekeinek lövetésén (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 7

Ezen a napon a csapatunkat egy seregnyi lelkes, fiatal gyermek látogatta meg. Hogy a kirándulásuk részeként egy kis hagyományőrzésbe is belecseppenjenek. Mi pedig jó vendéglátók módjára ennek a lehető legjobb tudásunk szerint igyekeztünk eleget tenni. A gyermekek nagyon élvezték! És örök élményekkel hagyták el a lőterünket. 

Kürt Íjászai a versenykürtök csiszolásánál (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 7

Eme Keddi napon a csapat néhány embere összegyűlt a Lant utcában, hogy megtisztogassa és kipofozza a versenyre szánt nyereménykürtöket. Jó hangulatban, kellemes időben gyorsan telt az a pár óra, amit erre a feladatra fordítottunk. Ugyan bár sokat haladtunk előre, de azért még van egy kis meló...

Kürt Íjászai a VI. Pusztai Íjászviadalon (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 12

Már a reggeli órákban összegyűlt a csapat, hogy a hozzánk egyik legközelebb lévő szomszédos íjásztársasághoz ellátogasson. Nem is volt késlekedés! Elsőkként érkeztünk meg a regisztrációs sátorhoz és adtuk le nevezésünket. Elképesztő 220 versenyző sorakozott fel és emelte íját a verseny ideje alatt. A pálya nem volt túlságosan nehéz, de sok örömöt tartogatott a résztvevők számára. 

 

További képekért és információkért kattints ide:

www.facebook.com/Pusztai-%C3%8Dj%C3%A1sz-180187018809038/

Kürt Íjászai a Pozsonyi csata megemlékezésénél (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 5

Páran a csapatból tiszteletüket tették a Budapesti Hősök terén, ahol a 907-es Pozsonyi csatára emlékeztek meg az emberek. Ugyanis akkor sikeresen megvédtük területeinket a Nyugati nagyhatalmaktól.

Kürt Íjászai Lehel napi megemlékezése (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 7

A csapatunk Lehel napján azaz Augusztus 2-án este kivonult a Jászberényi Lovasszoborhoz, hogy pár szép szóval és kürtfúvással emlékezzen meg a névadójáról. Nyugodj békében, Lehel vezér! 

IV. Kürt Emlékezete Íjászviadal és Találkozó (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 8

Ebben az évben már negyedik alkalommal rendeztük meg íjászversenyünket. Melyre most minden eddiginél több 154 versenyző jött el! Az idő ragyogó volt, a hangulat az egekig szökött. Mindenki nagyon dicsérte a rendezvényt mi pedig hálásak vagyunk, hogy eljötettek! 

 

További képekért és információkért kattints ide: 

www.facebook.com/pg/K%C3%BCrt-%C3%8Dj%C3%A1szai-1437060649928059/photos/?tab=album&album_id=1935029266797859

Kürt Íjászai a VI. Magyarok Országos Gyűlésén (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 11

Néhányan a csapatunkból idén is ellátogattak a MOGY-ra. Ahol a résztvevő harcosok egy Történelmi élőkép keretein belül elevenítették fel a régi idők hangulatát. 

 

További képekért és információkért kattints ide: 

www.bosztor.hu/

Kürt Íjászai az I. Tarna menti íjászversenyen (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 12

Idén ellátogatunk Jászárokszállásra, ugyanis az ottani csapat első versenyét rendezte meg. Egy gyönyörű, szép helyen a Peres horgásztónál. A csodás helyszín mellet a pálya is meglepetést okozott, mivel eddig még ritkán látott vagy teljesen új ötletekkel leptek meg minket a szervezők. 

 

További képekért is információkért kattints ide: 

www.facebook.com/profile.php?id=100008600134944

Kürt Íjászai a Szeptemberi Magyarok vásárán (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 20

Ezen a napon páran, reggel kimentünk a Magyarok vásárára, hogy még a rossz idő előtt bővítsük köreinket. És szerencsére sokan jöttek oda hozzánk, talán leszünk még többen is. 

Kürt Íjászai a XV. Besenyszögi Íjászviadalon (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 7

Pár tagunk a szezon zárása gyanánt ellátogatott Besenyszögre. Ahol bár borús volt az idő, de harcosaink annál nagyobb lelkesedéssel vágtak neki a viadalnak. S talán adták le a versenyidőszak utolsó lövéseit. 

 

További képekért és információkért kattints ide:

www.facebook.com/Besenysz%C3%B6gi-Hagyom%C3%A1ny%C5%91rz%C5%91-%C3%8Dj%C3%A1sz-Egyes%C3%BClet-174056855972912/

Kürt Íjászai a Jászdózsai íjászcsapat háziversenyén (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 7

Ragyogó napsütésben, vidám társaságban töltöttük el egy pár órát. Mind eközben ettünk, ittunk, jól éreztük magunkat. Na, és persze íjásztunk is! 

Kürt Íjászai az Alattyáni Iskolások lövetesén (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 4

Ezen a csodálatos őszi napon ismét meglátogatott minket néhány lelkes iskolás, hogy ízelítőt kapjanak a mi hobbinkból. És olyan élménnyel gazdagodjanak, amit sosem felednek el. 

Kürt Íjászainak II. Évzáró Bulija (2018)

Tételek: 1 - 2 ból 12

Idén is összegyűlt a csapat apraja nagyja, hogy az évet egy fantasztikus hangulatban búcsúztassa és várja a következőt. Az íjász játék mellett szó esett a jövő béli tervekről, elgondolásokról. Volt eszem, iszom, zene minden, ami egy jó bulihoz kell. Na, és persze egy mennyei vacsora. 

Kürt Íjászainak 2019-es évi első gyakorlása

Tételek: 1 - 2 ból 10

Még ezen a havas, hűvös Vasárnapi délutánon is összegyűlt a csapat kis része, hogy az Új évet egy íjászattal köszöntse. És szeretettel fogadja az újakat, gondoskodjon az utánpótlás neveléséről.

Kürt Íjászai Mónus József előadásán (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 9

Ezen év Februárjában a csapatunk egy előadás erejére elinvitálta Jászberénybe a többszörös Táv és Céllövő Világbajnokot, Mónus Józsefet. Aki nagy örömmel elfogata meghívásunkat és eleget tett kérésünknek egy csodálatos és felejthetetlen est keretein belül. 

Kürt Íjászai a Márciusi Magyarok Vásárán (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 8

Ezen a pompás, ragyogó Márciusi Vasárnap délelőtt egy kiváló alkalom volt arra, hogy a Tél zord időjárása után végre Tavaszias hangulatban töltsünk el egy délelőttöt a vásározókkal és az érdeklődőkkel. Nem is volt sok szabad időnk. Az emberek sorra jöttek oda és tették magukat próbára az íjászat világában. 

Kürt Íjászai a Kassai Völgyben (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 10

Ez év tavaszával úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a Lovasíjászat központjába és egyben a Magyar professzionális íjászat birodalmába az-az Kassai Lajos birtokára. Nem is tétováztunk sokat már hajnalok hajnalán útra keltünk és a látvány, mely fogadott minket minden képzeletünket felül múlta. 

Télűzés, kolompolás, minden rosszat elűztünk! (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 13

A Nagypénteki hagyományok szerint kürtöket, kolompot, ostort és fazekat ragadtunk, melynek segítségével sikeresen elűztük a telet és minden rosszat. Hogy helyére a tavasz és a megújulás köszöntsön be. Ezúton szeretnénk megköszönni azoknak, akik csatlakoztak hozzánk és segítségükkel még jobban elkergettük azt a megannyi rosszat. 

Kürt Íjászai a VI. Kötöny Népe Íjfeszítő Viadalon (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 8

Csapatunk három tagja Május 1-én sem pihent! Hanem már a kora hajnali órákban Karcag felé vette az irányt. Bár kevesen voltunk, de annál nagyobb lelkesedéssel száltunk ki az autóból és kezdtük meg a 2019-es verseny szezont. 

Kürt Íjászai a XV. Jászíjász Kupán (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 6

2019 Májusában a Jászíjászok egy népes serege összegyűlt, hogy közösen megemlékezhessen a tavaly elhunyt Keresztesi János az-az JANISZRA egy íjászverseny keretein belül. Nyugodj békében Janisz! 

Kürt Íjászai a Nagyabonyi Íjászok VI. Íjászpróbáján (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 8

Csapatunk az Ígéret Havát az Abonyi Horgásztónál megrendezett Íjászpróbával búcsúztatta. Mely ragyogó napsütésben zajlott le, könnyű pályával, hogy mindenki örömöt, boldogságot találjon. 

Kürt Íjászai a Terplán Zénó Szakiskola Sportnapján (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 6

A borús idő ellenére páran már a reggeli órákban kipakoltunk, hogy a Terplán Zénó iskola tanulóit megörvendetheztessük egy kis íjászattal és kedvet csináljunk a gyerekeknek ehhez az alkalom adta időtöltéshez. 

Kürt Íjászainak Júniusi gyakorlása (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 4

Ragyogó napsütésben, nagy létszámmal gyűltünk össze a lőterünkön, hogy gyakorolhassuk a koreográfiánkat. 

Kürt Íjászai a Gólya Ovisok látogatásán (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 10

A tomboló hőségben egy lelkes óvodás csoport ellátogatott hozzánk, hogy bepillantást nyerhessenek a hagyományőrzés kihívásokkal teli világába. És hogy már ilyen fiatalon íjat s nyilat ragadhassanak. 

Kürt Íjászai az Alattyáni Általános Iskolások lövetésén (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 5

A tanév végeztével az Alattyáni általános iskolások egy összejövetelt tartottak, melyet a mi csapatunk színesített meg íjásztatással. Mindenki nagyon meg volt elégedve. 

Kürt Íjászai a IX. Kápolna-Halmi Íjászviadalon (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 19

Még a nap perzselő sugarai sem tarthattak minket attól vissza, hogy idén is ellátogassunk Jászdózsára. Ahol egy olyan fantasztikus versennyel kedveskedtek a szervezők, melyre nincsenek szavak... 

Kürt Íjászai az I. Szentgyörgyi Íjászviadalon (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 14

Idén Júliusban ellátogattunk Jászalsószentgyörgyre, ahol az ottani íjászcsapat az első versenyét rendezte meg. Bár az időjárás sajnos nem kedvezett nekünk, de mi mégis annál lelkesebben harcoltuk végig a viadalt. Hiszen egy gyönyörűséges környezetben, jó társaságban voltunk. 

Kürt Íjászai a VII. Pusztai Íjászviadalon és Találkozón (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 12

Idén már hetedik alkalommal rendezte meg versenyét a Pusztai Íjászcsapat, melyre mi is nagy-nagy örömmel látogattunk el. Hála a jó Istennek az idő végre kedvezett nekünk, melyet ki is használtunk. Hiszen egy fergeteges hangulatban töltöttünk el egy egész napot. 

Kürt Íjászai a Szeptemberi Magyarok Vásárán (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 13

Egy kisebb kihagyás után ősszel ismét visszatért városunkba a Magyarok Vására. Melyre egy ragyogó, napsütéses napon mi is kimentünk, hogy egy kis értéket csepegtessünk az arra látogatók lelkébe. 

Kürt Íjászainak III. Évzáró Összejövetele (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 11

Szeptember végén csapatunk egy kis összeröffenést tartott, hogy a szezon végeztével kipihenje a fáradt gőzt. Íjászkodtunk, ettünk, ittunk, nagyokat beszélgettünk és az este beköszöntével még táncoltunk is. Mert egy kifogástalan hangulatú összejövetellel zártuk a 2019-es versenyszezont. 

Kürt Íjászai a Marosszentgyörgyi Közösségek Napján (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 17

Csapatunkból négyen, Marosszentgyörgyre utaztunk hogy részt vegyünk a Magyar Közösségek Napján.Nagy szeretettel fogadtak bennünket és kitűnő vendéglátásban volt részünk.Szombaton Ökumenikus istentisztelettel kezdtük a programot majd ünnepélyes emlékműsor és koszorúzás következett a Hősök kövénél, ezután kulturális programok következtek s közben folyamatosan látogathatóak voltak a kézművessátrak,mi a Marosszéki íjászokkal közösen íjásztattunk a napot a Transylmania együttes koncertje zárta.A szállásunkra visszaérve közös vacsorán vettünk részt a település vezetőivel és a többi város küldötteivel majd együtt nótáztunk hajnalig.

Kürt Íjászai az Októberi Magyarok Vásárán (2019)

Tételek: 1 - 2 ból 8

Idén Októberben minden eddiginél több érdeklődő és kíváncsiskodó tévedt oda hozzánk, hogy bepillantást nyerhessen az íjászat és a céllövés világába. Hála a jó időnek és a Vándor Tradicionális Íjászüzletnek! 

Kürt Íjászai a Januári Magyarok Vásárán (2020)

Tételek: 1 - 2 ból 5

Az idei évet egy Magyarok Vásárával kezdtük, ahol hideg volt páran mégis annál nagyobb lelkesedéssel látogattunk ki. És íjat adtunk a kezébe azoknak, akik még ilyen zord időben is odatévedtek hozzánk. 

Kürt Íjászai a Relax tanyai 3D Íjászversenyen (2020)

Tételek: 1 - 2 ból 5

Az idei versenyszezont Májusban, egy nem mindennapi versennyel kezdtük, amit ráadásul Jászberény város közelében rendeztek meg. Egy 3D íjászviadalon tettük tiszteletünket és egyben próbára tudásunkat. A verseny igen kemény dió volt hiszen 28 cél várta epekedve, hogy leküzdjük. Valamint egy hatalmas területet kellett bejárnunk, hogy minden célt meglőhessünk. De a verseny utáni mennyei gulyásért megérte a sok fáradalom. 

Kürt Íjászainak Pünkösdi háziversenye (2020)

Tételek: 1 - 2 ból 10

Pünkösd Vasárnap bár borús, esős, hideg idő volt, de még ez sem ijesztette el csapatunkat attól, hogy megtartsa háziversenyét. Melyet az ötletes célok, jó hangulat és egy íncsiklandó ebéd tett feledhetetlenné! 

VI. Kürt Emlékezete Íjászviadal és Találkozó (2020)

Tételek: 1 - 2 ból 10

Idén már VI. alkalommal rendeztük meg a Jászság szívében a már hagyományosnak mondható íjászviadalunkat. Melyre minden régi és új barátunk elszántan, de annál nagyobb örömmel jött el. Az időjárás most az égieknek köszönhetően nekünk kedvezett megkoronázva ezzel a csodát amit csapatunk alkotott. 

Kürt Íjászai a VIII. Pusztai Íjászviadalon és Találkozón (2020)

Tételek: 1 - 2 ból 11

Ezen év Augusztusában csapatunk a már hagyományosnak mondható Pusztai Íjászviadalon tette ismét tiszteletét. Ahol egy ötletes, gyönyörű pályán mérhettük össze tudásunkat egy viadal erejéig. Bár az idő most is beleszólt a versenybe, de az elszánt íjászokat ez sem tántorította el. 

a-kurtijaszai-baratikor-hu.webnode.hu

kürt íjászai.hu